Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Batista

2009.03.11

Név: Batista „The Animal”
Magasság: 195 cm
Súlya: 140 kg
Származási hely: Washington D.C.
Zenéje: Saliva - I Walk Alone
Speciális mozdulata: Batista Bomb
Főbb eredményei: World Heavyweight Champion, WWE Tag Team Champion, World Tag Team Champion, 2005-ös Royal Rumble győztes

Kép 1969. január 18-án született, David Michael Bautista néven, Washington dél-keleti részén. Gyermekkorában, saját bevallása szerint gyenge, asztmá, bajos gyerek volt. Miután szülei elváltal anyjávan élt San Francisco-ban, ezután apjánál lakott virginiában. Fiatal korában sokat éjszakézott, emellett edzőterembe járt. Ennek az életformának akkor vetett véget, amikor egy éjszaki verekedésbe keveredett, és két embert brutálisan megvert. „Mikor láttam fennakadt szemeiket és vérben ázó arcukat, nagyon megijedtem, hogy megöltem őket. Ekkor határoztam úgy, hogy ebből elég.” Mivel 1 év felfüggesztett volt az ítélet, úgy döntött megváltoztattja életét. 

 

Pankrátor karrierjét egy egyszrű pankrátor-iskolában kezdte, aminek a neve: Wild Samoan Afa volt. Eleinte ez még csak egy egyszerű, napi elfoglaltságnak tűnt, addig a pillanatig amíg nem közölték vele egy WCW tehettségkutatón, hogy tehettségtelen. „Ez hatalmas seggbe rúgás volt számomra. Innentől kezdve a pankráció lett a szerelmem. Ennek rendeltem alá egész életfilozófiámat, valamint testi és szellemi képességeim fejlődését. Jó sportoló és előadó akartam lenni.

 

Az Evolution csapat tagja ként került be a WWE-be. A csapatban rajata kívül még Triple H és Ric Flair tartozott. Ebben a csapatban ő volt a "forrófejű izomagy". Ezután Nehézsúlyú bajnok lett belőle. A címet a WrestleMania XXI-en szerezte egy Triple H elleni meccsen. Rey Misterio- val csapatbajnokok is lettek, miután legyőztés a Big Show-Kane duót. Mivel súlyos tricepsz sérülést szenved egy időre pihenőre kényszerül, de 2006-ban újra visszatér egy SummerSlam meccsen, ahol levery King Booker-t és ezzel újra megszerzi a világbajnoki övet. Az övet Great Khali hódítja el tőle, de egy  2007-es SummerSlam meccsen visszatudja azt szerezni, így harmadszorra is bajnok lett.

 

2008. június 26-án bekerül a RAW-ba, ahol John Cena-val megnyerik a csapatbajnoki övet. Cyber Sunday főmeccsén legyőzte Chris Jericho-t, így negyedszerre is világbajnok lett. Ez nem tartott tovább nyolc napnál, amikor egy ketrec-meccsen Chris Jericho visszaszerzi az övet. Decemberben lesérül, és csak a WrestleMania XXV után tud visszajönni, újra a RAW-ba.

Az Extreme Rules-on Randy Orton legyőzésével WWE Champion lesz, ám egy vállsérülés miatt le kell adnia az övet.

 

 

Batista bevonulózenéje:

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

.....

(baTisTa, 2010.08.19 15:50)

cena ellni* (bocs)

......

(baTisTa, 2010.08.19 15:49)

nem vonult vissza csak elveszítette a cena lenni "i quit" meccset, sajnos :S
remélem vissza fog térni!

..........

(CENA, 2010.08.19 14:59)

batista visszavonult?

ki is az állat

(cena, 2010.08.17 10:31)

szerintem batista nem is akkora allat kane-re jobban talál ez a kifejezes

mikor lathatom?

(cena, 2010.08.17 10:27)

én birom Batistát,de szerintem John Cena és Randy Orton jobb,amikor Cena volt Batista ellen,akkor azt hittem,hogy Cenának fog eltörni a lába erre Batita ül most tolószékben,sőt még menekulni is próbált Cenától. Szerintetek Batista valaha még fog reszlingezni

BATISTA

(Misai-ES, 2010.08.12 13:51)

Bazzátok meg akkor is ö legjobb hiába mongyátok hogy elfutott nem egyet cláttam hogy Mysterio szalad el töle meg elerte Kanet is ugyhogy hiába fikázázok kurva jó ANMAL

jedd

(levi, 2010.08.08 21:41)

Batista egy nagy Animal

sasa

( sanyi orosz, 2010.07.30 16:59)

nekem nem batista a kedvencem hanem john kane

.............

(pina, 2010.07.30 15:31)

Batista- t mindig is utaltam nem tom miert szeretitek de nem is erdekel, amugy ez egy nagy marha állat !!!!

jedd

(robi, 2010.07.30 15:24)

szobd ki a liba gecit

jedd

(robi, 2010.07.15 15:54)

batista gyava mert elfutot rey nysteriotol

jah az utóbbi időbe...

(davids, 2010.07.06 18:02)

megváltozott mindenkivel kötekedett miysterióval is!de akk is az 1ik kedvencem volt!

Batista a legjob

(Misai-ES, 2010.06.30 15:30)

Nekem ő a kedvencem ugyhogy rohadtul kár hogy abbahagyta de azért még most is ő a "nuber one" szerintem Misterioval nagyon királyok voltak,aki még nem látta a 2005-ös Royal rumble-t annk ajánlom nagyon jo!!:)

:D:)))))

(..........., 2010.06.19 21:20)

tch azért még neked is van mit csiszolni a helyesírásodon pl:"én meg"-et külön írjuk

tch

(-.-", 2010.06.18 17:52)

énmeg remélem, hogy inkább megtanulsz helyesen írni XD

várkony 806

(levicky adrián, 2010.06.09 14:46)

remélem olyan jo pankrátor leszek mint ö

várkony 806

(levicky adrián, 2010.06.09 14:44)

batista a világon a leges leges legjobb pankrátor a világon jobb nincs is a többi igen szar bankrátor

szani18freemail.hu

(ancsa, 2010.06.03 10:37)

és nagyon jok a fogásaik de a kedvence akor is batista the animal ö téleg jo pankrátoros

szani18freemail.hu

(ancsa, 2010.06.03 10:35)


nagyon birom a pankrátorokat

D-Pain

(D-Pain, 2010.05.19 18:40)

én is szívesen lennék egy nevesebb pankrátor csapatban...
Nevem: D-Pain
Mozdulatom: H26
.....ja és imádom a WWE-t :D
E-Mail: danielhegedus@freemail.hu