Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Evan Bourne

2009.02.15

Név: Evan Bourne
Magasság: 175 cm
Súlya: 83 kg
Származási hely: St. Louis, Missouri
Speciális mozdulata: Shooting star press
Főbb eredményei: OVW Heavyweight Champion, ROH World Tag Team Champion

Kép

Matthew Joseph Korklan néven született 1983. március 19-én. A középiskolában tagja volt az iskolai birkózócsoportnak. A Gateway Championship Wrestling-nél kezdett pankrátorkodni és 2000-ben debütált Lance Sydal.

2003 óta több szervezetben is feltűnt, többek között a NWA-ban és az IWA-ban.

2004-2005 között a TNA-ban tűnt fel mint "töltelékbunyós" aki általában kikapott.

2004 és 2007 között a Ring Of Honor-nál Christopher Daniels-el alkotott csapattal csapatbajnoki övet nyernek.

2006-tól 2007-ig japánban pankrátorkodott, ott is csapatban.

2007-ben az Ohio Valley Wrestling-hez szerződik, ami a WWE egyik kisebb szervezete. Ott csapatbajnoki címet is nyert.

2008. elején a Florida Champinship Wrestlinghez szerződött, ezután következett a WWE-be való kerülés; az ECW-ben tűnt fel.

Az ECW-ben Evan Bourne néven harcolt, high-fly stílusban. A "Shooting Star Press"-nevű látványos finishing move-jával hamar közönségkedvenc lett.

Megkapta a legjobb Finishing Move-ért járó Slammy díjat.

Komoly bokasérülés miatt pár hónapra ki kellett maradnia, de 2009. március 17-én visszatért az ECW-be.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

.................

(AlexUnder Base, 2010.09.12 08:40)

Nem is igaz.Mert cask az volt.

''kicsi" evan bourne

(alehandro, 2010.09.12 07:10)

evan bourne cena csicskája

.,mm

(hbk, 2010.09.11 10:41)

na azért nem egészen úgy van az!

igaz

(Joker99, 2010.08.22 19:56)

Igazad van pina.

.................

(pina, 2010.08.07 12:40)

Evan Bourne a legjobb megveri cenat meg undertakert egyszerre, batistat meg kisujjal veri ossze.

TNA

(eduard98, 2010.01.16 17:57)

De az hogy kell megcsinálni mikor a kezdőlapon kiírja hogy jön a tna Budapestre mert oda kell egy kód de milyen kód kell ?????

Ha tudjátok akkor léci segitsetek mert nagyon akarom hogy jöjjön a TNA.
lÉCI SEGITSETEK előre is kösz

edi98@widowslive.com

(eduard98, 2010.01.02 18:42)

Lehet hogy még nem ismeritek mert elég új de már lehet ismerni mert raw ban is volt már és a Shooting star press miat is

sajt

(sajt, 2009.07.08 13:35)

én se ismertem de szerintem nem annyira jó pankrátor.

wwe-wrestling

(wwe-wrestling szerk, 2009.05.23 16:38)

fiatal, high flyer és az ECW-nél van

......

(Tomi, 2009.05.23 15:53)

Ezt sem ismerem....